Az önismeret fejlesztése és a tudatos élet kialakítása számomra nem egy egyszeri megoldandó feladat, hanem egy életen át tartó tanulás. Már évek óta mászkálok ezen az úton, mely közben rengeteg tapasztalás ér. Sok mélység és magasság egyaránt. Ma már igyekszem tudatosan figyelni magamra, keresni az összefüggéseket és dolgozni azon, hogy minden nap eggyel jobban érezzem magam a bőrömben. Persze, ha őszinte szeretnék lenni, ez néha kifejezetten fárasztó tud lenni.
A lifestyle coaching (vagy life coaching) segítséget és támogatást nyújt a tudatos életvezetésben.
Az elmúlt egy év különösen meghatározó számomra. A coaching iskolában nemcsak szakmai eszközöket sajátítok el, hanem saját magam is hatalmas változáson megyek keresztül.
Ez a belső utazás vezet ma engem ide.
A coaching számomra olyan, mint egy iránytű: megmutatja, hol állsz éppen és segít eligazodni, merre indulj tovább. Az egyik legfontosabb célja, hogy jobban megértsd a saját érzéseidet és működésmódod, mert így tudsz igazán tudatos döntéseket hozni az életedben.
Számomra a legnehezebb feladat ezen a járatlan úton az “itt és most” megélése. Sokat olvasok és hallgatok ezzel kapcsolatban – tanulok különféle eszközöt és technikákat. Papírforma szerint mindez olyan egyszerűnek tűnik, azonban amikor az embernek (nekem) rossz napja van, nem olyan könnyű ezekre az eszközökre emlékezni, nem hogy még használni is. Anyaként – mert az is vagyok – még nehezebb.
Mindennapi kihívások
Vegyünk például egy teljesen átlagos reggelt. Iskolai nap. Éppen indulnánk és csak ennyit mondok:
„Zozi, vedd fel a cipőd, indulunk.”
És ez az egyetlen mondat képes lavinát indítani.
A hajnali óráktól kattog a fejemben a teendők listája. Szorít az idő, közben ott motoszkál bennem, hogy tuti megint elkések a munkahelyemről. Tuti dugó lesz az autópályán, és még délután is rohanni fogok innen oda, onnan ide. Ebben vagyok jelenleg és már az első “nem”-nél, ami szembe jön velem, feszülést érzek. Teljesen lényegtelen, hogy ez a „nem” miből jön. Lehetnek különféle kialakult okok. Ilyenek, hogy “nem ez a cipő kell, hanem egy másik” vagy “anya még pisilnem kell” vagy a “kulacsom még nincs megtöltve” vagy “még fésülködni kell” – most csak ennyi jut eszembe, de biztos tudnék mér párat találni.
Én pedig közben visszarepülök. Már nem ott vagyok az előszobában, hanem valahol nagyon messze. Elveszítem a kapaszkodókat és elhagyom a jelent.
Tudom, felnőttként az lenne a dolgom, hogy jelen legyek, és a „helyes” módon reagáljak. Csakhogy ez nem mindig megy.
Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Az első: nem büntetni magunkat sem akkor, sem utólag! Nem pörgetni újra és újra, hogy “rossz szülő” vagyok, mert ideges vagyok vagy csúnyán beszélek. Egyszerűen elfogadom, hogy ez most így történik. Igen, ezen a reggelen nem sikerül higgadtan reagálnom, viszont az, hogy ez most így alakul, nem határozza meg a napomat, a hetemet, pláne az életemet. Egy rossz nap nem egyenlő egy rossz élettel.
Végül aztán felkerül az a cipő. Morogva szállunk be a kocsiba, plusz egész úton csendben ülünk egymást mellett. Beteszem az egyik kedvenc zenénket és mi, még így is együtt énekeljük. Mire megállok az autóval az iskola előtt, már kicsit más hangulatban vagyunk mindannyian. Azt mondjuk egymásnak, hogy “szeretlek” és “legyen szép napod”. Ez valahogy kibillent és mintha a helyére kerülne a világ.
A szeretet nincs feltételhez kötve. Nem lesz kevesebb, ha rossz napunk van vagy épp mérgesek vagyunk egymásra. És rendben van, ha néha elfáradunk. Rendben van az is, ha rosszul csinálunk dolgokat. Sőt még az is, hogy eltávolodunk a jelentől, mert végül úgyis visszatérünk. Minél több munkát fektetünk saját magunkba, úgy lesznek ezek a kilengések annál rövidebbek. Valószínű nem történik azonnali áttörés, hanem fokozatosan építkezünk és apró változásokat veszünk csak észre.
Mit jelent, hogy fejlődünk?
A fejlődésünk nem egy állandóan felfelé ívelő út. Néha visszatérünk régi mintákhoz, akármennyire is nem szeretnénk. A mintáink nem véletlenül alakulnak ki, hiszen gondoljunk csak bele, mennyire fontos szerepük van az életünkben. Többek között segítenek megvédeni minket olyan helyzetekben, amikor nincs időnk mérlegelni vagy amikor a veszélyben vagyunk. Ezek atomrészecske szinten beépülnek a működésünkbe, éppen ezért olyan nehéz elengednünk őket.
Talán az igazi kihívás az, hogy felismerjük, mely minták támogatnak minket még ma is, és melyek azok, amelyek már nem szolgálják tovább a fejlődésünket. És amik nem, azokat valamilyen módon tudjuk elengedni vagy átalakítani.
Azért hoztam ezt a történetet, mert hiszem, hogy az önismeret valahol a hétköznapi pillanatokban kezdődik. Számomra az önismeret azt jelenti, hogy megadom magamnak a szabadságot, hogy annak mutassam magam, amilyen valójában vagyok.
Amennyiben támogatást keresel a személyes fejlődésedhez, úgy keress meg elérhetőségeimen vagy nézz szét az események között, melyik közelgő workshop-unk lehet érdekes számodra!